|
|
A
mai gyorsan változó világunkban az egyik fontos képességet a legújabb
trendek megfigyelése, azok pontos étrelmezése, belőlük hasznosítható
következtetések levonása jelenti.
Vannak olyan személyek,
akik - az átlagembereknél jóval korábban - ráéreznek bizonyos dolgokra,
és ezt az előérzetüket, logikai tapasztalati érvekkel képesek meg is
indokolni, könnyen érthető érvekkel alátámasztani, és frappáns hasonlatokkal
érzékelhetővé tenni.
Szerencsés dolog
egy-egy ilyen személynek a közelében lenni, és élvezni azt a motivációs
hatást, amiben a gondolatmenetüket követve mi is részesülhetünk, a kapcsolódó
gazdasági előnyökről nem is beszélve.
Megszívlelendőnek
tartom Randy GAGE (amerikai marketing szakértő), közelmúltban közreadott
megfogalmazását, miszerint:
"Eljött
az ideje annak, hogy az emberek jövedelemszerző foglalkozását leginkább
ne a szülőktől öröklött szakmák határozzák meg, hanem a másoktól átvett
gondolatmenetek, észjárásminták és logikai következtetések."
Most pedig következzen
néhány, az általam összegyűjtött trendek gyüjteményéből - mindenféle
fontossági sorrend mellőzésével:
-
Életmód
és jövedelemszerzés összehangolása: Az emberek számára egyre
fontosabbá válik az a szempont, hogy a jövedelmüket, milyen életminőség
fenntartása mellett képesek megszerezni. Vannak akik inkább vállalják
az alacsonyabb keresetet, lemondanak a hangzatos beosztásaikról,
cserében a több szabadidőért, és a stresszmentes munkakörülményekért.
Mások pedig munkájuk, tudásuk, tapasztalatuk és idejük befektetése
révén igyekeznek folyamatos - jogdíj szerű - jövedelemforrásra szert
tenni.
-
Önfoglalkoztatás
növekvő népszerűsége:
Ma már a jövedelemközpontú szemlélet kezdi - lassan de biztosan
- felváltani a hagyományos munkahelyközpontú életszemléletet. Az
emberek az állásszerzés helyett egyre inkább a jövedelemszerzési
lehetőségekre igyekeznek a figyelmüket összpontosítani. A jövő a
független, önfoglalkoztató csapatjátékosoké lesz.
-
Egészségtudatos
életmód népszerűvé válása:
Egyre többen kezdenek rájönni arra, hogy egészségi állapotuk megóvása
leginkább az életmódjuktól függ. "Az egészség nem jár senkinek
sem "állampolgári jogon", annak érdekében mindenkinek
tennie is kell."
Vannak akik, nem várják meg, hogy különféle betegséggel az egészségügyi
intézményekben - nem kevés anyagi áldozat árán - kezeljék őket,
hanem a megelőzés érdekében inkább aktívan cselekednek (wellness
alapelvek). A munkavállalók egészségi állapota és termelékenysége
közötti összefüggés
jelentőségét ma már senki sem vitatja, sőt vannak vállaltok, amelyek
alkalmazottaik sportolásra
ösztönzik ingyenes fitneszbérletekkel.
-
Internet
alapú TV-adások elterjedése: Ez már nem utópia, hanem
valóság!
-
Elektronikus
kereskedelem: Internet áruházak (pl. vebso.hu) folyamatos elszaporodása,
a pénzügyi műveletek interneten történő bonyolítási feltételeinek
megteremtésével párhuzamosan.
-
Éva-marketing:
A nők gondolkodásmódja és viselkedése hatással van az üzleti életre,
s ennek következtében a marketing hierarchikus modelljét lassan
felváltja az emberi kapcsolatokra építő modell.
-
Szolgáltatások
interneten történő értékesítése: pl. jogi
érdekképviselet (a jogi útvesztők helyett jogi biztonságot kínálása,
anyagi, erkölcsi, szakmai támogatással), vagy tartozások érvényesítése,
követelésbehajtás.
-
Személyiségfejlesztés,
önképzés: Ma már egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a keresőképességünket
csak egy életen át tartó, folyamatos tanulással őrizhetjük meg.
"Az iskolai, hagyományos oktatásban
szerzett
ismeretekből meg lehet élni, önképzéssel, viszont egy vagyonra tehetsz
szert." (Jim ROHN)
-
Személyi
edzők, - tanácsadók iránti igény megnövekedése: Fitness tanácsadó,
táplálkozási tanácsadó, személyi edző, - befektetési /pénzügyi tanácsadó,
személyi biztonsági tanácsadó szakmák megjelenése.
-
Wellness
ipar kialakulása:
Egészségi állapotunk megőrzése aktív közreműködésünket igényli.
Életmódunkat az egészségtudatos wellness alapelvek szerint ajánlott
kialakítani (optimális táplálkozás, rendszeres testmozgás, és szellemi
kikapcsolódás). Egy új iparág
van születőben, amely az ehhez szükséges termékeket
és szolgáltatásokat hivatott biztosítani.
-
Távmunka
lehetőségek elszaporodása: Az otthoni
környezetben végezhető tevékenységek köre folyamatosan bővül. lehetővé
téve ennek az újfajta foglalkoztatási
formának az elterjedését.
-
Hatékony
irodatechnikai és telekommunikációs eszközök széleskörű hozzáférhetősége.
Elérhető áron beszerezhetők ma már az olyan irodatechnikai és telekommunikációs
berendezések és eszközök, amelyek lehetővé teszik azt, hogy egy
honlap kinézetéből, egy e-mailben, vagy fax-on elküldött dokumentum
minőségéből nem lehet megállapítani, hogy a háttérben egy 2000 fős
vállalat, vagy csupán egy önfoglalkoztató személy áll.
-
Az elhízás
népbetegséggé
válása: A kövérség ma már nem a jómód és gazdagság szimbóluma, hanem
esélycsökkentő tényező a munkaerőpiacon.
-
Vírus-marketing
megjelenése: Olyan termékekről és szolgáltatásokról van szó, amelyek
önkéntes reklámozásra, népszerűsítésre ösztönzik az ügyfeleket.
Ezáltal a termékről/szolgáltatásról szóló információ influenza vírusként,
öngerjesztő folyamat segítségével jut el a potenciális vásárlók
széles tömegéhez. Ráadásul, gyakran még hitelesebbnek is tekintik,
mint a médiareklámokat.
-
Magas
szakképzettséggel rendelkezők alulfoglakoztatása. Ma még
sokan csupán a "papírok" megszerzésére összpontosítanak
(engedve az oktatási intézmények bővülő kínálatából eredő csábításnak),
abban reménykedve, hogy állásajánlatokkal fogják őket elárasztani,
ha majd sikerül a megfelelő szakképzettségre szert tenniük. Megfeletkeznek
arról, hogy a jövedelemteremtő képességük "értékesítésének"
hatékony módját is célszerű lenne elsajátítani. Ehhez az oktatási
intézményekben többnyire kevés segítséget kapnak.
-
Nyugdíjrendszerek
bizonytalan perspektívája: Egyre csökken az aktív dolgozók száma,
miközben pedig növekszik az átlag életkor, és ezzel együtt az eltartandó
személyek száma.
Néhány éven belül szerte a világban elkezd nyugdíjba vonulni a történelem
legnagyobb demográfiai robbanásának, a "baby boom"-nak
a nemzedéke, és a legtöbb kormánynak nincsenek meg az anyagi eszközei
ígéreteik betartására
-
A média miniatürizálódása
és demokratizálása. Bárki lehet - az Internet segítségével - műsorsugárzó.
Új lehetőségek teremtődnek ezáltal a marketing - reklám tevékenység
- folytatására. Kreativitásunkat használva ismertségünket és népszerűségünket
növelhetjük és ezáltal a MEGAsztárokéhoz hasonló nagyságrendű jövedelemre
tehetünk szert anélkül, hogy kivételes énektudással rendelkeznénk.
-
Közvetlen
vásárlás terjedése: Egy fogyasztó központú forradalom kialakulásának
lehetünk szemtanúi, amely a termékek és szolgáltatások forgalmazása
terén megy végbe. Megvalósulóban van a közvetlen
vásárlás folyamata a gyártó és a fogyasztó között.
A hagyományos kiskereskedelem értékesítői láncának közvetítői kimaradnak
az egész folyamatból.
Egyes cégek már konkrét anyagi juttatással (árkedvezmény, illetve
ajánlási jutalék) ösztönzik a termékeik fogyasztóit reklámtevékenység
folytatására (társulási-, ill. partner programok:pl. www.amazon.com
, www.libri.hu,
előfizető toborzó akciója)
-
"Begubózás":
Az emberek egyre inkább az otthonukba zárkóznak, mert a külvilág
számukra egyre riasztóbb, erőszakos és zűrzavaros. Ezzel szemben
viszont, az otthonuk meleg és biztonságos.
-
Virtuális
közösségek megjelenése: az Internet számos előnyének egyik kihasználási
formája a különféle, szakmai, szabadidős tevékenység, vagy egyéb
más szempont szerinti közösségek szerveződése. (pl. SKYPE)
-
Távoktatás:
Ma már számtalan formájával találkozhatunk az Internet alapú távoktatási
képzéseknek.
-
Személyi
biztonság felértékelődése: Személyiségjogok védelmének fontossága,
biztonsági őröket foglalkoztató intézmények szaporodása.
-
Ügyfélbarát
reklám- és marketing módszerek terjedése:
Az erőszakos - figyelemelvonó, ügyfélbosszantó - TV-reklámokból
kiábránduló emberek szívesen fogadják a beleegyezésükön alapuló
- megengedő - fogyasztóbarát, az internetes
eszközök alkalmazásán alapuló, marketing módszereket
(lásd: Internet-marketing, online
MLM)
-
Növekszik az
agy teljesítményének fokozását és az agy - számítógép kapcsolat
tökéletesítését megkönnyítő módszerek iránti igény.
-
Információ-értékesítés:
Újfajta jövedelemszerző tevékenységként jelenik meg. Az ember egy
speciális területen megszerzett saját tapasztalatairól egy összeállítást
készít (e-book), és azt közzéteszi, forgalmazza az internet segítségével.
-
Növekvő
szabadságvágy: Az emberek több szabadságot szeretnének maguknak
a döntéshozatalukban, több szabadidőre vágynak, és kevesebb kötelezettséget
hajlandók vállalni.
-
Megnövekszik
az igény a másokban bizalmatkeltő személyiséggel rendelkező egyének
iránt. Az újfajta - ügyfélbarát marketing - tevékenység hatékony
végzésére ők lesznek a legalkalmasabbak, és ennek megfelelően kiemelkedő
jövedelemben is fognak részesülni.
-
Alternatív
gyógymódok növekvő népszerűsége: Az emberek egyre inkább a nyitott
gondolkodású orvosokkal kívánnak kapcsolatot létesíteni. Olyanokkal,
akik hajlandók többet megtanulni a nem hagyományos gyógyítási módokról.
- A középosztályba
tartozók számának fokozatos csökkenése. Ezzel egyidőben növekszik
a gazdagok és a szegények száma, és a jövedelemszintbeli különbség
is egyre nagyobb lesz közöttük.
- Öregedés
késleletetése: Újabbnál újabb a táplálkozással
és életvitellel kapcsolatos információk látnak napvilágot, amelyek
az emberi szervezet öregedési
folyamatának a lelassítását szolgálják, valamint az élettartamunk
növelését, és mindezeket élvezetes életminőség fenntartása mellett
- Kapcsolati
Marketinges értékesítés: a termékek és szolgáltatások
korszerű, és hatékony értékesítési módja, amely számos trend egymás
hatását erősítő előnyeire épül. Ideális feltételeket biztosít az otthonról
végezhető passzív - jogdíj szerű - jövedelemszerző tevékenységhez,
kihasználva a hatástöbbszörözés és a másolódás elvét. Egy újfajta
pénzkereseti lehetőség van kialakulóban: "A jogdíjszerű,
egyéni jövedelemszerzés - csapatmunkában!"
Amennyiben az
említett trendekre épülő jövedelemszerzési lehetőségekről szeretne
több információt szerezni, igényelje TÁJÉKOZTATÓ
anyagunkat, HÍRLEVELÜNKET!
|