I
D É Z E T E K
folytatás
|
|
A
sikeremberek
bölcsességének egyik kiváló forrását azok az aforizmagyűjtemények
szolgálják, amelyek bármely könyvesboltban megtalálhatók. Pusztán azáltal,
hogy múltunk és jelenünk legnagyobbjainak szavait olvasgatjuk, világosabb
képet nyerhetünk a gondolatokról, amelyek azok életét vezérelték, akik
eléggé kiemelkedőek, megnyerőek, befolyásosak és sikeresek voltak ahhoz,
hogy idézzék őket.
Annak, hogy az emberek nem jól boldogulnak, az egyik fő oka, hogy éppen
csak megpróbálják valahogy eltölteni a napot, holott sokkal érdemesebb
kihívás információkkal megtölteni a napot.
Akik komolyan törekszenek személyiségük
fejlesztésére, azoknak le kell rombolniuk azokat az önként
vállalt korlátokat, amelyekkel az olvasási készségüket és az olvasási
szokásaikat behatárolták.
Ha valaki arra a következtetésre jut, hogy nem engedheti meg magának egy
könyv megvásárlását, várja csak meg, milyen drága árat kell majd fizetnie
hogy nem vette meg! Várja csak meg, amíg benyújtja neki a tartós és meghosszabbított
tudatlanság árát az élet.
A jobb életre törekvőknek először jobb emberré kell válniuk. Szüntelenül
törekedniük kell az önuralomra azzal a céllal, hogy kiegyensúlyozott életfilozófiát
alakíthassanak ki, azután pedig e filozófia parancsai szerint éljenek.
Az olvasás szokása az egyik legfontosabb lépcsőfok egy egészséges filozófiai
alap lerakásához; a siker és a boldogság megvalósításának egyik nélkülözhetetlen
alapeleme.
Először az odafigyelés művészetét kell tökélyre vinnünk, és csak azután
képviselhetnek a szavaink valóban jelentős értéket mások számára. Az odafigyelés
művészete lehetőséget nyújt rá, hogy gyarapítsuk tudásunkat, és értékesebbé
váljunk. A beszéd folyamata másfelől az a cselekvés, melynek során mások
elé tárjuk mindazt - vagy azt a keveset - , amit addig tanultunk.
Bármennyi időt és áldozatot megér azoknak az embereknek
a tanulmányozása, akik jól boldogulnak az életben. Gyűjtsd össze a sikerrel
kapcsolatos gondolatokat és információkat minden rendelkezésre álló forrásból!
Olvass könyveket! Végy részt szemináriumokon! Szánj időt azoknak az ismereteknek
az összegyűjtésére, amelyeket a siker megkövetel! Tanulmányozd azoknak
a szokásait, nyelvhasználatát, öltözködési stílusát és irányelveit, akik
kivívták a sikert!
A szegény embereknek nagy tévéjük van, a gazdagoknak nagy könyvtára.
Meggazdagodhat egy szegény ember? Hát persze! A vágy, a tervezés, az erőfeszítés
és a kitartás egyedülálló elegye mindig ki fogja fejteni a maga varázserejét.
A kérdés nem az, hogy működni fog-e a siker formulája, hanem az, hogy
az illető fogja-e működtetni a formulát. Ez az ismeretlen változó. Ez
a kihívás, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Mindnyájan képesek
vagyunk a jelenlegi helyzetünkből eljutni bárhová, ahová csak akarunk.
Egyetlen álom sem képtelenség, feltéve, hogy először van elég bátorságunk
hinni benne.
Olyan nagy célt kell kitűznöd, hogy miközben eléred, olyasvalakivé válj,
akivé érdemes válni.
Akik boldogságra és sikerre vágynak, azoknak először annyi készséget kell
tökéletesen elsajátítaniuk, ahányat csak össze tudnak gyűjteni, és mindegyik
készséget egybe kell olvasztaniuk az összes többivel, míg végül ki nem
bontakozik belőlük egy egyedülálló tehetség. Készségeink és tehetségeink
felhalmozott értéke révén minden lehetségessé válik számunkra.
A siker nem más, mint néhány egyszerű alapelv mindennapi gyakorlása.
A siker felé vezető utazás ezer lépésből áll, és egyetlen könyvvel vagy
egyetlen ígérettel kezdődik, amelyet végre megtartunk. Az utazás szunnyadó
vállalkozó szellemünk felébredésével kezdődik, amelyet a határtalan lehetőségeinkről
szőtt álmok serkentettek fel.
Gyenge ember az, aki hagyja, hogy a hozzáállása vezérelje a tetteit, és
erős az, aki rákényszeríti magát, hogy a tetteivel vezérelje a gondolatait.
Az élet arra kér bennünket, hogy mérhető fejlődésre tegyünk szert egy
elfogadható időtartamon belül. Ezért vannak olyan alacsony iskolapadok
az általános iskola negyedik osztályában, hogy 25 éves korodban ne tudj
majd bennük helyet foglalni!"
Mindnyájunkat befolyásol valaki. Mivel bizonyos mértékig ez a befolyás
fogja meghatározni az életünk irányát, sokkal jobban járunk, ha tudatosan
válogatjuk ki azokat az embereket, akiknek a befolyását érvényesülni engedjük,
mint ha hagyjuk, hogy tudtunkon vagy szándékolt döntésünkön kívül fejtse
ki ránk hatását a negatív befolyás ereje.
Akik jobb életet szeretnének, nem engedhetik meg maguknak, hogy elszalasszák
azokat a könyveket,
amelyek jelentős hatással lehetnének az életük alakulására! Hiszen nem
segíthetnek rajtuk azok a könyvek, amelyeket nem olvasnak el!
A vezetés egyik legjelentősebb sajátossága az eredményes kommunikáció,
és csak azután tanulhatjuk meg, hogy mit mondjunk, miután már megtanultuk,
hogyan hallgassunk meg másokat.
A leginkább rendkívüli lehetőségek gyakran az élet látszólag jelentéktelen
eseményei között rejtőznek. Ha nem szentelünk figyelmet ezeknek az eseményeknek,
könnyen elszalaszthatjuk a kedvező lehetőségeket!
Mindnyájunknak szüntelenül kutatnunk kell olyan emberek
után, akiket csodálhatunk és tisztelhetünk; olyan emberek után, akikről
a saját viselkedésünk egyes elemeit megmintázhatjuk. Jelenlegi lényünk
és viselkedésünk jelentős részben annak a számos embernek az elegye, akik
az évek során befolyást gyakoroltak ránk.
Tevékenységünk fokozása csupán része a megoldásnak. A valódi válasz a
személyiségünk fejlesztésében rejlik, hogy kiterjesztett lehetőségeink
szerves részévé válhassanak mindennek, amit teszünk. Így válhat jobbá
az életünk - ha mi magunk is jobbá válunk. Ha többre vágyunk, először
többé kell válnunk. Ez az élet alapelveinek egyike.
Jó megfigyelővé és körültekintő értékelőjévé kell válnunk mindannak, ami
körülöttünk zajlik. Minden esemény hatással van ránk, és minden, ami hatással
van ránk, rányomja a bélyegét arra, kik leszünk, és hogyan fogunk élni
egy szép napon.
Az önuralom, a fegyelem gyakorlása, a türelem, a tervezés, az intenzív
erőfeszítés, eredményeink tekintélyes részének bölcs befektetése, egy
szilárdan kiegyensúlyozott hozzáállás kialakítása, a következetes tevékenység,
az ismeretek összegyűjtése, a sok olvasás és egy ésszerű személyes filozófia
jól példázzák értékünk növelésének módjait.
Személyiségünk értéke az a mágnes, amely minden jó dolgot az életünkbe
vonz. Minél értékesebb emberek vagyunk, annál nagyobb a jutalmunk. Ha
többre vágyunk, a megoldás az, hogy többé kell válnunk - tehát szüntelenül
kutatnunk kell értékünk növelésének új és új módozatait.
A kezdeti ösztönzés, amelyre az új és egyszerű fegyelmi gyakorlatokból
szert tehetsz, be fogja indítani az "önbecsülés
szárnyalásának" nevezett folyamatot. Nem számít, bármennyire csekély
vagy jelentéktelen is a tevékenység, hiszen épp az ilyen apró-cseprő,
mégis nélkülözhetetlen fegyelmi gyakorlatokban rejlenek a nagy lehetőségek.
Egyes barátaink azt akarják elhitetni velünk, hogy a pozitív megerősítés
fontosabb, mint a tevékenység. Arra próbálnak rávenni minket, hogy az
életünk megváltoztatása érdekében végzett építő tevékenység helyett ismételgessünk
inkább különböző jelmondatokat magunkban, melyek megerősítik, hogy minden
a legnagyobb rendben van. Például: "Minden egyes napon és minden
módon egyre jobban és jobban vagyok."
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a fegyelmezett gyakorlat az előrejutás
követelménye, és hogy a megerősítések fegyelmezett munka nélkül az önámítás
kezdetét jelentik.
FOLYTATÁS
Ki
is Jim ROHN?
|