|
Nem születünk bátornak, de a félelmünket sem a génjeinkkel örököljük. Valószínű, hogy félelmeink egy részére a saját tapasztalataink során teszünk szert, esetleg valaki mástól hallottunk, vagy az újságokban olvastunk, de legvalószínűbb, hogy a televízióban láttunk valamit, amire alapozzuk azokat. A félelmeink bizonyos hányada minden kétséget kizáróan megalapozott, például az olyan mint, hogy késő éjszaka nem ajánlatos a városunk elhagyott és veszélyesnek tartott részében tartózkodnunk. Ha viszont már megtanultuk, hogy miként kerüljük el az ehhez hasonló helyzeteket, nem szükséges, hogy az ilyen félelmektől rettegve éljük az életünket. A legalapvetőbb félelmeink ugyanis teljes mértékben lerombolják az ambíciónkat. A félelem anyagilag tönkre tehet bennünket, és az emberi kapcsolatainkat is. Ha nem vagyunk képesek a félelmeinket kordában tartani, az egész életünk rámehet. A félelem nem más, mint a bennünk lappangó sokféle ellenség közül az egyik legveszélyesebb. Nézzünk meg akkor
most ötöt a félelmen kívüli belső ellenségeink közül. A második ellenségünk a határozatlanság. Ha valaki képtelen dönteni, azzal megfosztja önmagát a lehetőségektől, és nem tud egy saját vállalkozás létrehozni. Engedi, hogy megfosszák őt egy jobb életminőség megteremtésének lehetőségeitől. Ránts kardot ennek az ellenségnek a legyőzésére! A harmadik ilyen ellenségünk a kétkedés. Természetesen egy egészséges mértékű kételkedésnek megvan a maga helye. Mi történne, ha mindent elhinnénk? Azt viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindennel szemben kételkedjünk. Sokan vannak akik kételkednek a múltjukban, a jövőjükben, az embertársaikban, a kormányban, a lehetőségeikben és a kínálkozó alkalmakban. A legrosszabb az, amikor valaki önmagában kételkedik. Biztosak lehetünk abban, hogy a folytonos kételkedéssel tönkretehetjük az életünket, és elronthatjuk a siker esélyeinket. Ha nem törődünk vele, ki fogja fosztani a bankszámlánkat, és a szívünket is. A kételkedés egy igazi ellenség számunkra. Derítsük fel a tartózkodási helyét és szabaduljunk meg tőle minél előbb. A negyedik belső ellenségünk az aggódás. Mindnyájunknak van némi aggódni valója. Csak arra kell ügyelnünk, hogy ne vigyük ezt túlzásba. Ehelyett használjuk fel inkább az éberségünk fenntartására. Az aggodalom esetenként hasznos is lehet. Ha a forgalmas belvárosban lelép az ember a járdáról, nem árt, ha vigyáz. De nem engedhetjük meg, hogy az aggodalom elhatalmaskodjon felettünk, mint egy veszett kutya, amelyik sarokba szorítja a megtámadott áldozatát. Íme itt van a megoldás, szorítsuk mi a sarokba az aggodalmunkat, és ne hagyjuk magunkkal ezt neki megtenni. Az ötödik fő ellenségünk a túlzott óvatosság. Ez az életnek a félénk megközelítésében szokott megnyilvánulni. A félénkség nem számít értéknek (nem tévesztendő össze az alázattal, két különböző dologról van szó), valójában egy betegség fajtának is lehet nevezni. Ha engedjük, leterít bennünket. A félénk embereket sohasem szokták előléptetni, magasabb pozícióba kinevezni. Őket nem igen találjuk meg a piac befolyásos és sikeres szereplői között. Tanácsos minél inkább elkerülnünk a túlzott óvatosságot. Érdemes megküzdenünk a belső ellenségeinkkel. Harcolnunk kell a félelmeinkkel szemben. Bátorságra kell szert tennünk a bennünket visszatartó erőkkel szembeni küzdelemhez, melyek megakadályoznak abban, hogy céljainkat elérjük, és megvalósítsuk az álmainkat. Legyünk merészek az életben és a számunkra fontos dolgok elérésére törekvésünkben. Legyen bátorságunk a számunkra megfelelő személyiségünk kialakításához!
| |||||||||||||