Bemutatkozás


    Kedves Érdeklődő!

    Nem a szerencsés véletlennek tartom, hogy összetalálkoztunk, hanem a"vonzás - egyetemleges - törvénye" működése következményének. Az is előfordulhat, hogy a jobb életminőség biztosításának titkait kutatva találtál rá erre a honlapomra.

    Közismerten remek dolog új barátokra lelni az internet segítségével. Igazán remélem, hogy információimnak hasznát veszed, és alkalmanként szórakoztatónak is találod majd őket.

    Minden esetre én beleadtam az összes tudásomat ennek a honlapnak az elkészítésébe, hiszen bizonyára mindenből a legjobbat érdemled!

    Kajárik Béla Facebook profilja


    Ki is vagyok én, és mivel foglalkozom?

    Építőmérnöki tanulmányaimat követően az egyik legismertebb budapesti építőipari vállalatnál kezdtem el dolgozni még a 70-es években.

    Megismerve az akkori idők SIKERRECEPT-jét - "Dolgozz külföldön (mondjuk egy fejlődő országban) és élj az átlagnál jobban a keresetedből itthon" - én is ezt a célt tűztem ki magam elé.

    Szabadidőm nagy részét az idegen nyelvek tanulására fordítottam, és 7 év szakmai gyakorlat, valamint felsőfokú
    angol, orosz és francia nyelvtudásom birtokában a 80-as és 90-es években több alkalommal külföldi kiküldetésekben vettem rész (Algéria, Dél-Korea).

    Időközben - a több lábon állás filozófiáját követve - másoddiplomát szereztem Budapesten a külkereskedelmi főiskolán, és egyik párizsi vezetőképző főiskolán pedig, emberi erőforrás-gazdálkodási ismeretekre tettem szert.

    1996-ban befejezve alkalmazotti pályafutásomat, - ugyanis rájöttem: "pszichológiailag alkalmatlanná váltam arra, hogy alkalmazottként szerezzek jövedelemet" - műszaki tolmács- fordítóként és műszaki tanácsadóként egy saját vállalkozást indítottam.

    Ezzel párhuzamosan, a baráti-, ismerősi köröm céltudatos bővítése révén, fokozatosan hivatásommá fejlesztem új "hobbi-szakmámat", wellness termékek személyes tanácsadásra épülő közvetlen értékesítését. Eközben fedeztem fel a személyiségfejlesztésben rejlő lehetőségeket és fogalmaztam meg a hitvallásomat.

    Azt az elvet vallom, hogy ha valamit könnyű megtanulni, azt a tudást nehéz nagy haszonnal eladni. Olyan szakértelmet kell kifejleszteni, melyre igény van, és amit lehetetlen egyik napról a másikra elsajátítani. Ezért egy intenzív személyiségfejlesztésbe és önképzésbe is belekezdtem.

    "Az iskolai, hagyományos oktatás keretében szerzett ismeretekből meg lehet élni.
    Önképzéssel viszont, egy vagyonra tehetsz szert."

    (Jim ROHN)

    Megéreztem, hogy ismét sikerült rátalálnom az aktuális SIKERRECEPTRE, amely a következő:

    Úgy szerezd meg a jövedelmedet,
    hogy jusson időd annak élvezetére is !

    (Tom HOPKINS)

    Ez a tevékenység nem csupán egy, a sok pénzteremtő módszer közül, hanem a - legújabb hatástöbbszöröző eszközök alkalmazásán alapuló - vagyonteremtés, hatékony stratégiája. Egyúttal valódi életforma is, ami egy - sokak által irigyelt - értékes, új baráti kapcsolatokkal gazdagított életstílus megvalósítását teszi lehetővé.

    Sikeres emberek gondolkodási szokásait és észjárását megismerve jöttem rá arra, hogy a siker soha sem egy "véletlen balesetként" történik meg az emberrel, hanem az általános érvényű - az iskolákban tantárgyként még sajnos nem tanított - sikerelvek, sikerképletek és sikertörvények, kitartó és következetes alkalmazásának az eredménye.

    Világ életemben csodáltam azokat az embereket, akik a szenvedélyükből meg tudtak élni (mint a festők, írók, feltalálók, zeneszerzők, sportolók, szobrászok, színészek). Az ö számukra ismeretlen fogalom lehet az, hogy munka. Ha néha-néha arról panaszkodnak, hogy elfáradnak a tevékenységükben, azt csupán azért teszik, hogy ne irigyeljék tőlük a kimagasló jövedelmüket.

    Új szakmám révén én is megismerkedhettem a sikeres emberek egyik féltve őrzött titkával:

    "Előbb találd meg a szenvedélyedet,
    azután pedig a módját annak, hogy pénzt keress vele!"

    (Tom HOPKINS)

    Csodálatos érzés volt rájönni arra, hogy létezik egy olyan szakma, amelyben díjazzák azt, ha az embereknek segítünk megérteni az életkörülményeink gyakori változásaival együtt járó új folyamatokat, jelenségeket, valamint felfedezni a rejtett képességeiket, és bátorítani őket arra, hogy, hozzák ki magukból az adottságaik maximumát. Majd pedig, ezekre alapozott tevékenységükkel - megfelelő tapasztalat birtokában - akár a korábbi munkahelyükön kapott keresetük többszörösére is szert tehetnek.

    Gyakran eszembe jut Zig ZIGLAR híres mondása:

    "Bármit elérhetünk az életben, amit csak akarunk, ha kellőképpen segítünk másoknak,
    hogy ők is elérjék, amit szeretnének."

    Ezt a szakmát elsajátítva - miközben már pénzt is kereshet az ember - az ÉLET igazi EGYETEMÉT járhatja ki, ellentétben a hagyományos (fö)iskolák többségével, ahol - még a múlt századi követelményeinek megfelelően - többnyire - alkalmazottak oktatják a diákokat arra, hogy szófogadó alkalmazottakká váljanak...

    Egyik kedvenc aforizmám:

    "Az életben nem az a fontos, hogy mit tudsz,
    hanem az, hogy mit csinálsz jól !"

    Azért választottam ezt az új hivatásomat, mert így részesülhetek a passzív jövedelemszerzés - modern technikai eszközök alkalmazása révén - "átlagemberek" számára is hozzáférhető lehetőségéből. Ami azt jelenti: azért dolgozik az ember egyszer (de akkor minden - apait, anyait - bele adva !), hogy később egyre kevesebbet, vagy egyáltalán ne kelljen neki.

    Egy alapjaiban más, a megszokott alkalmazotti helyzettől egészen eltérő, jóval hatékonyabb vagyonteremtési stratégiáról van szó. Ez egy újfajta tevékenység, ami bárki számára hozzáférhető, aki hajlandó jól elsajátítani az alapvető szakmai ismereteket, és kifejleszteni a szükséges képességeket.

    Feleségemmel, KATI-val - aki kertészmérnök - Budapesten élünk. A vállalkozásunkat együtt építjük. Ő főként az adminisztrációs, szervezői és ügyfélkapcsolati feladatok végzését vállalta magára.

    Szeretünk kirándulni (itthon és külföldön egyaránt), gyakran találkozni, és jókat beszélgetni az egyre gyarapodó baráti, ismerősi körünk tagjaival. Kedvenc időtöltésem a személyiség- és önfejlesztő könyvek, folyóiratok, hírlevelek olvasása, hangkazetták cd-k hallgatása, videokazetták nézése és tanfolyamokon, konferenciákon, kiállításokon való részvétel.

    Szívesen hallgatok country zenét és dallamos, kellemes hangulatot árasztó zenét játszó együttesek és szólisták lemezeit (pl. Francis Goya, Elton John, Kenny G), valamint a relaxációs zenéket.

    Nagy előszeretettel olvasom sikeres személyek életrajzait, és AFORIZMÁIT.
    Testedzés céljából hetente teniszezek, és rendszeresen gyalogolok is.

    Ha megkérdezik tőlem, hogy mit csinálok a szabadidőmben?
    A válaszom egyszerűen a következő: Építem az újfajta vállalkozásomat, létrehozom a folyamatos "jövedelemtermelő gépezetemet".

    Ez a tevékenység nekem egyáltalán nem jelent munkát, hanem inkább szórakozást, hobbit, kikapcsolódást. Azokkal a személyekkel dolgozhatok együtt, akikkel kedvem tartja. Felemelő érzés - méltó kihívást jelent - részt venni ennek az új iparágnak a hazai meghonosításában.

    Sokan vannak, akik megrekedtek valahol az életükben, valami olyasmit csinálnak, amit nem kedvelnek, csupán azért, hogy megélhessenek. Ezt az újfajta tevékenységet megismertetve velük, változást eredményezhetek az ő életükben is.

    Ez egy valódi nyertesek közötti társulás, hiszen az egyik SIKERELV szerint: "csak akkor lehet valaki itt sikeres, ha előbb másokat sikerhez juttat" . Tudom, ez az utóbbi mondat általában így első hallásra nehezen, - többnyire inkább csak többszöri elolvasást követően - fogható fel, de ennek ellenére igaz...

    Szabadidőmben itthonról, a lakásunkból - TÁVMUNKÁBAN - a telefon és számítógép segítségével, főnöki felügyelet nélkül dolgozhatok. Idegen nyelvtudásomat kamatoztatva pedig, számos külföldi országban nyílik lehetőségem partner-munkatársi kapcsolatok létesítésére.

    Amióta elkezdtük az Internetet használni munkánk hatékonyságának növelésére, a tevékenységünk új lendületet vett. A külföldi és hazai tapasztalatokat hasznosítva kifejlesztettem egy korszerű kommunikációs eszközök alkalmazásán alapuló jövedelemtermelő rendszert, melyet mások is könnyen használhatnak. Így vált lehetővé ennek az új, valóban XXI. századi vállalkozás számos munkafolyamatának az automatizálása.

    Elmondhatom, hogy jelenleg naponta 30 - 32 órával többet vagyok így képes "dolgozni", hiszen a honlapjaim látogatói összesen ennyi időt töltenek el a közzétett információim olvasásával. Olyan "élményben "részesítem őket, mintha velem beszélgetnének erről a témáról, miközben más egyéb, a hatékonyságomat növelő tevékenységet folytathatok. Mindezt az internetes eszközeim alkalmazásának köszönhetem.
    Megjegyzés: Nem sajtóhiba a megadott óraszám, amit úgy számítottam ki, hogy a honlapjaimat naponta meglátogatogatók átlagszámát megszoroztam az egy látogató által azokon eltöltött átlagos időtartammal.

    Az anyagi függetlenség és a szokásosnál magasabb összeggel történő - akár idő előtti - nyugdíjba vonulás megteremtésén kívül, a személyiségfejlődés mellett, még a pénzügyi intelligencia területén is, alkalom nyílik hasznos ismeretek megszerzésére (aki ismeri Robert KIYOSAKI könyveit, az tudja, hogy miről van szó).

    Példaképem a szakmában, Jason Mc DOWELL hálózatépítő (USA), aki szerény alázattal viseli el, hogy már 30 éves korára milliomos lett.

    Jó érzés segíteni az embereknek azon céljaik elérésében, amelyek megvalósításához eddig még nem találták meg a megfelelő módszert és eszközöket. Ezáltal érezhető minőségjavulást idézhetek elő mások életében ugyanúgy, mint ahogyan ezt az enyémben már többen is megtették...

    Ezt az újfajta jövedelemszerző tevékenységet folytatva, remek dolog az értékteremtésnek azt a formáját művelni, amellyel másoknak önmaguk és olyan új fogalmak, jelenségek megértésében lehetek hasznára, amelyek az életkörülményeik javulását eredményezik.


    Kedves Érdeklődő!

    Honlap-rendszerem első részének a tanulmányozására nyílik most lehetőséged. Ez alkalommal, ebben a nem hagyományos tevékenységben szerzett több mint 14 éves - ebből 10 év internetes - tapasztalatomat teszem most közzé. Ha ezáltal bármilyen mértékben is sikerül hozzájárulnom a Te és családod életminőségének javulásához, az számomra örömöt fog jelenteni.

    "A véletlenek, a Teremtő bátorító pillantásait megtestesítő, nélkülözhetetlen útjelző táblák, melyek segítenek nekünk eligazodni az élet ösvényein folytatott barangolásaink alkalmával.
    Ha megtanuljuk őket figyelembe venni,
    sokkal gazdagabb lesz az életünk."

    (Sommerset MAUGHAM)

    További információkat olvashatsz rólam és hálózatunk tagjairól EZEN az OLDALON.

    KAJÁRIK Béla
    az Online MLM generáció
    egyik képviselője

    Kajárik Béla Facebook profilja

     

    Önfejlesztés, pénzügyi intelligencia és Online MLM témakörökbe tartozó
    cikkeket tartalmazó HIRLEVÉLRE feliratkozási lehetőség ITT !


    Ha honlapunkról a barátaidat is tájékoztatod,
    bizonyára hálásak lesznek Neked ezért.


     

    Minden jog fenntartva! © VITALOR Bt. 2003 - 2009
    Adatvédelmi Nyilatkozat